Szemben álltam a tükörrel és néztem az arcomat. Mindig is tetszett, amit láttam. Elégedett voltam a hajam barna színével. Igaz ma már gyakorlatilag őszben pompázik, de a hajfestéknek köszönhetően, ez nem feltétlen látszik. A fejformámmal sincs problémám, talán a háromszöghöz hasonlít jobban, bár egy kissé ki van kerekedve, akkor a legelfogadhatóbb, ha a hajam ki van engedve. Évek óta, magamnak vágom a hajam, mára már megvannak a biztos mozdulatok. Tépett frizura keretezi az arcom. A szemeim nem egyformák, szerintem látványos a méretbeli különbség. Legtöbbször zöld színében mutatja magát, de néha a barna is utat tör magának. Szempillám színe bőven sötétebb a hajamnál, és viszonylag hosszú, a szemöldököm pedig követve a szemem irányát, inkább lefelé ívelő, nem is ritka, de már nem is olyan sok, mint régen. Az orrom tetején görbület látszik, de én kifejezetten szeretem. Se nem pisze, se nem nagy. A szám inkább kisebbnek mondható, kissé keskenyebb, de mégsem vékony, a mosolyomat pedig kifejezetten szépnek látom. A homlokom közepes méretű. A bőröm már nem olyan rugalmas, enyhe szarkalábak már megjelentek a szemeim körül, de egyáltalán nem zavaró. Lassan betöltöm a 43. életévem, de sokan még mindig fiatalabbnak látnak. Legutóbbi megállapítás szerint 38-nak. Ez mindenképp biztató. Nézem az arcom és felismerni vélem benne mindkét szülőm vonásait. Anyukámból többet látok magamban, de páran azt mondják, inkább apukámra hasonlítok jobban. Végül is teljesen mindegy, elégedett vagyok a látvánnyal. Nem festem magam, bár most eljátszom a gondolattal, ami az is marad. Kicsit beletúrok a hajamba, eleresztek egy mosolyt és kilépek a tükör látóköréből, magamban az érzéssel, minden pont úgy jó, ahogy van.
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
#blog #blogger #arckép
