Te vajon tudsz nemet mondani, ismered a reakcióidat? Jól reagálsz a külső hatásokra? Ki tudod magad úgy fejezni mások irányába, hogy nem érzed magad ettől rosszul? Tisztában vagy azzal, hogy mennyit érsz? Sokat harcolsz önmagaddal? Tudod, hova tartasz? Át tudod adni magad a teljes fesztelenségnek?
Amikor elindulsz az önismeret útján, akkor megannyi élethelyzetet fogsz kiélezetten látni. Rengeteg olyan dolgot fogsz megtapasztalni és észrevenni, amit azelőtt is csináltál, de tökéletesen meg voltál róla győződve, hogy az úgy van jól, ahogy van. 2019 év végére, annyi impulzus jött az életembe, amivel egyszerűen, nem is tudok mit kezdeni. Olyan helyzetekbe kerültem, amik folyamatosan tolták elém a régi reakcióimat, amiket persze nem győzök félresöpörni.
Olyan, mintha egy kivetítőn látnám saját magamat, hogy mennyire másképp reagálok egy csomó mindenre. Ami normál körülmények között teljesen oké lenne, de mivel én 10 évvel ezelőtt, tulajdonképpen feladtam a személyiségem, most látom csak, hogy ezzel hatalmas hátrányba helyeztem saját magam. Annyi mindent vontam meg magamtól, hogy ma már borzasztó nehezemre esik elfogadni a dicséretet, ugyanakkor viszont nagyon is, hogy vágyom erre.
Igen – nem
Hiszen én is vagyok valaki, nekem is vannak értékeim, még akkor is, ha ezt sokan nem veszik észre. Ezzel szemben viszont sokszor nem látom magamban azokat a jó dolgokat, amiket viszont más igen. Sokan beszélnek arról, hogy milyen fontos, hogy tudjunk nemet mondani, én viszont azt gondolom, hogy ugyanilyen fontos tudni valamire, igent is mondani. Mostanában egyre többször van olyan érzésem, hogy ellenkezőleg használtam ezt a két szót.
Nemet mondtam olyan dolgokra, amikre normál körülmények között teljesen egyértelmű lett volna az igen, és igent mondtam olyanra, amire viszont határozott nemet kellett volna. Mivel rengeteg időt éltem meg úgy, hogy mindig mást helyeztem előtérbe, most nagyon nehéz, hogy én legyek az első. És sokszor nem is azért érzem ezt így, mert belőlem fakadna, hanem azért, mert vannak bizonyos társadalmi elvárások, amiknek sokáig meg akartam felelni.
Mert mi történik akkor, ha nem így teszek? Vélemények és ítélkezések középpontjába kerülök, amit viszont igen nehezen kezelek. Most viszont kinyílt egy olyan kapu bennem, amiről még csak nem is tudtam, hogy ott van. Olyan dolgok szakadnak fel és törnek utat maguknak, amik hihetetlen mennyiségű kérdést hoznak felém. Én pedig ott állok a kérdések halmazának közepén és azt sem tudom, hogy melyikkel kezdjem a válaszadást.
Figyelek magamra
Viszont ma már sokkal könnyebb dolgom van, hiszen pontosan tudom, hogy mit akarok és azt is, hogy mi az, amit pedig nem. Néha elbizonytalanodom egy-egy lépésem után, hogy vajon tényleg jól tettem-e, amit tettem, de aztán mindig meggyőzöm magam, hogy ebben semmi baj nincs, csak éppen nem magamra figyelek. Nem arra figyelek, hogy nekem mi a jó, hogy nekem mi esik jól, hanem arra gondolok, hogy ez vajon helyes vagy nem helyes. Néha rosszul mérem fel a dolgokat, de aztán mindig jön valaki, aki elmondja, hogy ez nem így van és felhívja arra is a figyelmem, hogy csak én látom ezt másképp.
Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, amiknél viszont kifejezetten azt gondolom, hogy én látom jól. Mindkettőre csak a jövő tudja megadni a választ, de ha folyton arra gondolok, hogy mi lesz, ha…, akkor az, nem fog sehova se vinni. Nekem pedig pontosan az a célom, hogy eljussak abba az állapotba, ahol nincs elvárás, nincs megfelelési kényszer, nincs félelem, nincs szorongás.
Míg az alap gyenge
„Van benned valaki, aki halhatatlan. És derűs. És erős. Nem lehet vele elbánni. És ha földre rogysz, fölemel a grabancodnál fogva. És ha már úgy érzed, nem bírod tovább, olyan energiát ad, hogy széttöröd gyávaságod és önsajnálatod börtönének rácsát, és szabaddá tesz. Hallgass rá! Ő vagy te!”
Müller Péter
Mióta más szemszögből nézek egy csomó mindent, azóta rengeteg jó dolog történt velem. És, hogy ez jó vagy sem, de azt hiszem, hogy magamnak lehetek a leghálásabb, hogy elindultam ezen az úton és menetelek előre, még akkor is, ha folyton buktatókkal találom szemben magam. Mert olyan nincs, hogy mindig minden simán menjen, de olyan igen, hogy találj kapaszkodókat. A cél, hogy olyan alapokat építs magadnak te is, amire úgy tudsz építkezni, hogy bármi is történjék, az alap mindig egyben maradjon. Ha pedig leesik egy-két tégla, még nem történik katasztrófa, egyszerűen vissza kell tenni.
Kommunikáció nélkül
Olyan fél évvel ezelőtt tudatosult bennem, hogy bár mindig is fontos volt a kommunikáció számomra, azt sosem gyakoroltam úgy, hogy a saját javamra fordítottam volna. Vagyis, hogy nem mondtam ki azokat a kérdéseket, amikre válaszokat akartam kapni, csak ment fejben a túlgondolás. Ma már szinte lételememmé válik, hogy alkalmazzam ezt és a kérdésekkel együtt a saját akaratomat is ki tudjam fejezni.
És hihetetlen meglepetés számomra, hogy ez viszonzásra talál és nem is tudom, hogy hogyan tudtam úgy élni eddig az életemet, hogy erre nem fektettem nagyobb hangsúlyt. Sokat gondolkodtam ezen is, és rájöttem, hogy eddig ezt nem jól alkalmaztam. Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de ma már azért is hálás tudok lenni, hogy 3,5 évvel ezelőtt pánikbeteg lettem. Mert ha nem lettem volna az, ki tudja, hogy mikor veszem észre, baromira nem jól csinálok magammal kapcsolatban egy csomó mindent.
Talán sosem jutottam volna el arra a pontra, hogy felmérjem, nem megfelelni kell az elvárásoknak, hanem egyensúlyba kell helyezni magam a környezetemmel. Ki kell építeni a határvonalakat és tartani kell magam hozzájuk. Ez tényleg nem egyszerű feladat annak, aki ennek nem tulajdonított sosem nagy jelentőséget, viszont ha elkapod a fonalat, akkor rájössz te is arra, hogy nincs ebben semmi nehéz, csupán a berögzült gondolkodás gördít akadályokat ennek az egésznek.
Nem mindenkinek tetszik
Nagyon nehéz viszont számomra az, amiről mindenki beszél és mindenki kihangsúlyoz. Történetesen az, hogy az emberek 90%-a vallja azt, hogy merj nemet mondani, de amikor ezt megteszed, akkor nem tudják elfogadni. Nehezített pálya ez pedig abban az esetben, amikor a környezeted műveli már ezt egy jó ideje, de mivel te eddig ezt nem tetted, igen nehezen viselik, benned pedig hatalmas lelkiismeret furdalásként csapódik le.
Pedig ezen valahogy túl kell jutni, hiszen ilyenkor jönnek a súrlódások. Ezt pedig csak te tudod rendbe tenni magadban. Önmagunkkal folytatott harcunk a legnagyobb harc, ezért pedig a cél az, hogy ne harcolj saját magaddal. Nincs értelme, csak benned zajlik. Olyan ez, mintha egy hegyen másznál felfele és közben hajigálnád magadra a köveket, csakhogy minél nehezebben érj fel.
Egy biztos, hogy nem csak tudni kell nemet mondani, de azt is tudni kell, hogy mindezt hogyan tedd. Ehhez viszont ismerned kell önmagad, a határaid, az érzéseid, a reakcióid. A kérdéseid és a válaszaid is. Hogy döntesz? Elindulsz vagy maradsz?
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
Képek: Pixabay
#blog #blogger #önismeret #mondjnemet #személyiség #idézet #küzdelem #kérdés #önbizalom #önértékelés #győzelem #siker #döntés #irányítás #jog #kommunikáció
