Lehajtott fejjel, mezítláb sétálok a tenger partján, és figyelem, ahogy a hullámok néha bekúsznak a talpam alá. Megállok. Szembe fordulok a hatalmas víztömeggel és a messzeséget nézem. Nézem, ahogy a víz kékje összeér az ég kékjével, miközben a nap sárga fénye táncol a víz tetején. Enyhe szellő játszik a hajammal, a ruhámmal. Késztetést érzek, hogy beljebb menjek, de nem teszem, csak behunyom a szemem. Utat engedek a külső ingereknek, érzem a tenger sós illatát, a szellő langyosságát, mely lágyan ölel körbe. Arcomon a nap melegét, ahogyan simogat, lábamon a tenger hullámainak mozgását, csiklandós simaságát. Aztán megváltozik minden. A semmiből jövő felhők takarják el a napot, kinyitom a szemem, de már nem látok semmit, csak a vad sötétséget, nem látom a tengert, csak a dühös morajlását hallom, lehűlt a levegő, hajamba belekap a jeges szél, ruhámat cibálja. A víz jéghideg bilincsként tekeredik a lábamra, nem tudok mozdulni, alig kapok levegőt. Az ég hangos dübörgéssel adja tudtomra, hogy a vihar kellős közepén vagyok, már késő bármerre is indulnom. Hatalmas villámlás követi, szinte megvakít a hirtelen utat törő fény a zúgó, koromsötétségben. Kívül belül jéggé dermedve várom, mikor ragad magával a tenger, de rájövök, hogy nem akar tőlem semmit. Már fáj a bőröm, egész testemben reszketek, újabb mennydörgés és újabb villámlás érkezik, egyre több és több. Az égi háború során pedig hatalmas esőcseppek mossák arcomat, de nem tudom védeni, nem mozdul a karom. Tehetetlenül várom a vihar végét, úgy érzem órák óta tart. Csendesedik, de már gyenge vagyok. Lassan minden elmúlik, a felhők takarásából újra előtűnik a nap, látom a fényét, érzem a melegét. A hajam csapzott, a ruhám szakadt, kezeim alig mozdulnak, a tüdőm fáj a hirtelen bezúduló levegőtől. A lábaim feladják a harcot, én pedig rongybabaként esem össze. Szemeim lecsukódnak, utolsó gondolatom az, hogy túléltem a vihart. Még halványan érzékelem, ahogy valaki a nevemen szólít, érzem, hogy emelkedem, elhagyott az erőm, nem nyílik a szemem, marad a sötétség, én pedig még egy utolsó mosoly kíséretében adom át magam a teljes nyugalomnak.
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
#blog #blogger #viharban
